A szavazatok 60%-ának összesítése alapján a választók 55 százaléka vélekedett az országuk uniós törekvéseivel szemben. Ez pedig megkérdőjelezheti Moldova eddigi nyugatbarát irányultságát. Közben viszont úgy tűnik, hogy az EU-párti, Maia Sandu jelenlegi elnök (borítóképünkön) vezet az elnökválasztáson. Időközben friss fejlemények érkeztek a szavazásról.
Magyarország Schengen-tagságának felfüggesztése az oroszok és fehéroroszok számára megadott vízumkönnyítés miatt az első lépés lenne az ország EU-ból való kizárásához, és én óvatos lennék az olyan nyilatkozatokkal, amelyek ilyenekről szólnak – ezt jelezte egy pénteki sajtótájékoztatón Donald Tusk (címlapképünkön jobbra) lengyel miniszterelnök.
Az eddigi mindent-vagy-semmit brüsszeli hozzáállást jócskán felforgató javaslattal áll ma elő Ursula von der Leyen az EU-csatlakozási folyamatról – írja reggeli hírlevelében a Politico, amely betekintést kapott az anyagba.
Sadiq Khan londoni polgármester szerint olyan új szabályrendszert kell kidolgozni az Európai Unióval, amely kölcsönösen lehetővé teszi fiatal brit és uniós polgároknak a szabad utazást, tanulást és munkavállalást.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán kijelentette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek nincs oka arra, hogy megakadályozza Ukrajna uniós tagságát – írja a Reuters. Az ukrán államfő vasárnap Argentínában találkozott a magyar miniszterelnökkel.
A szerdai parlamenti ülés reggel 9 órakor az Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről című előterjesztéssel kezdődött. Ebben a vitában szólalt fel Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint Ukrajnával kivételezik az Európai Unió, nem tartják be az uniós szabályokat. Szerinte ha ez így megy tovább, akkor az unió megszűnik létezni. Arról is beszélt, hogy keleti szomszédunk esetleges uniós tagsága mit okozna az uniós források tekintetében: hét év alatt 190 milliárd euróra lenne jogosult.
Orbán Viktor állásfoglalását Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban befolyásolja az Európai Bizottság szigorúsága Magyarországgal szemben, melyet a testület más tagállamok felé nem tanúsít - vélte Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők következő csúcstalálkozójáról tartott felszólalásában a római képviselőházban kedd este.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint Ukrajna uniós tagságával az európai, így a magyar mezőgazdaságra nézve bizonyosan drasztikus változások következnének be, hiszen az EU területének mintegy egyharmadával megegyező mezőgazdasági területtel bíró Ukrajna belépése az unióba alapvetően borítaná fel a mostani támogatási és élelmiszerbiztonsági rendszert.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön az Élysée-ben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélésén állítólag megerősítette, hogy ellenzi Ukrajna európai uniós csatlakozását. A látogatás előtt a Le Pointnak adott exkluzív interjúban arról beszélt, hogy vétót emel a négy évre szóló, 50 milliárd eurós Kijevnek szánt segélycsomaggal szemben is. Emellett ellenzi a jövő év márciusára tervezett csatlakozási tárgyalások megkezdését is. Arról viszont még mindig nem jelent meg semmilyen beszámoló, hogy pontosan miről egyeztettek a francia elnökkel, aki még a közösségi médiában sem tett közzé egyetlen bejegyzést sem a párizsi munkavacsoráról.
Hollandia jelentős, 2,5 milliárd eurós támogatásról biztosította Ukrajnát, amelyet 2024-ben folyósítanak. Ahogy a 21 hónapja tartó háború újabb télbe nyúlik, egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy Kijev háborús erőfeszítései tartós nyugati támogatás nélkül esetleg eredménytelenek lehetnek.
A legfrissebb Eurobarométer-felmérés szerint Magyarországon romlott az EU megítélése. A kutatás szerint már csak tízből négy magyar állampolgár van pozitív véleménnyel az Európai Unióról, ugyanakkor ötven százalékuk semleges álláspontot foglal el. Ezen adatok érdekességét fokozza, hogy az elmúlt hónapokban öt százalékkal csökkent azoknak a száma, akik jónak tartják Magyarország EU-tagságát – számolt be a Szabad Európa.
Ukrajna jelenleg nem alkalmas az európai uniós tagságra, mivel az ország nem teljesítette az EU-s tagjelöltséghez szükséges feltételeket, és addig nem is lesz alkalmas, amíg "nem sikerül békét teremteni" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ukrajna "kiváló haladást" ért el a jövőbeni uniós csatlakozás feltételeinek teljesítése terén az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerint - írta meg a brüsszeli Politico.
Megváltoztatja az alkotmányát Észak-Macedónia annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjon haladni az európai integráció útján - közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál szerdán annak kapcsán, hogy pontosan egy évvel ezelőtt kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások a nyugat-balkáni ország és az Európai Unió között.
A lengyelek 85 százaléka támogatja országuk európai uniós (EU) tagságát, ez az érték európai viszonylatban kiemelkedően magas, viszont tíz százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt volt - derül ki a CBOS lengyel állami közvélemény-kutató csütörtökön ismertetett felméréséből.
Jakov Milatovic közgazdász, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje a szavazatok 60,1 százalékát szerezte meg a montenegrói elnökválasztás második fordulójában, míg Milo Djukanovic hivatalban lévő köztársasági elnökre a szavazók 39,9 százaléka voksolt - közölte a CeMI ellenőrző és kutatóközpont a nem hivatalos, előzetes eredményeket a szavazóurnák bezárását követően vasárnap.
Itt a szokásos év végi nemzetközi sajtótájékoztatója.
Intenzív szakaszában van a háború.
Bojinka Miklós 22 évesen alapította első cégét.
Konszenzusra jutottak a republikánusok és a demokraták.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?